2015. augusztus 27., csütörtök 09:25

Testvérvárosi küldöttségek

Írta:

A finn testvérvárosból, Siilinjarviből érkezett delegáció városunkba augusztus 19-én.

A Bocskai Néptáncegyüttes és a Hajdúböszörményi Bocskai Néptáncegyüttes Baráti Körének Egyesülete tagjai szeretettel fogadták az északi országból érkezett barátaikat. A delegációt Szűcs János egyesületi elnök fogadta a főtéren, majd a városháza Bocskai-termében, Sőrés István alpolgármester köszöntötte a vendégeket. A zord idő ellenére a delegáció délután megtekintette a Maghy-ház kiállítását. Később a tájházakba látogattak, ahol baráti beszélgetéssel, ajándékozással és grillvacsorával zárták a programot.


2015. augusztus 26., szerda 09:40

A szeretet ereje

Írta:

A művelődési házban tartották a Szent István napi megemlékezést Bodaszőlőn, az ünnep előestéjén.

Dombi Imre képviselő köszöntőjében megfogalmazta, őseinknek köszönhetjük, hogy itt lehetünk és ünnepelhetünk. Sőrés István alpolgármester beszédében Szent István tevékenységét és személyét méltatta. Első királyunk életműve elvitathatatlan jelentőségű. Eredményeként teremtődött meg a magyar állam. Majd a szónok arról beszélt, hogy az első évezred fordulóján a magyarság kereste helyét Európában. István érdeme, hogy atyja, a Géza fejedelem által megkezdett utat folytatta. Neki köszönhetően népünk úgy csatlakozhatott az európai keresztény közösséghez, hogy nem lett hűbérese a német császárnak. Neki köszönhetjük szeretett hazánkat, Magyarországot – fogalmazott a szónok.


2015. augusztus 26., szerda 09:43

Hajdúhét 2015

Írta:

Dobszóval kezdődött az idei Hajdúhét negyedik, hétfői napja – Sándor Lászlónak és tanítványainak, vagyis a Hajdúböszörményi Ütősegyüttesnek a jóvoltából.

Az 1992-es alapításuk óta megannyi sikert tudhatnak magukénak. Repertoárjuk is igen gazdag, a klasszikus zenétől a menetdoboláson, a latin-amerikai és afrikai népzenén át a jazzig terjed. Az együttes minden évben megrendezi a Hajdúböszörményi Dobshow-t, ahol eddig olyan rangos művészekkel játszhattak együtt, mint Jávori Vilmos, Kőszegi Imre, vagy Lakatos "Pecek" Géza.


2015. augusztus 26., szerda 08:32

Mérleg az egészségért

Írta:

Ünnepélyes keretek között adták át rendeltetésének azt a fitneszmérleget, amelyet a Városi Strand és Gyógyfürdő előcsarnokában helyeztek el, augusztus 24-én.

Az átadáson elhangzott, hogy egy egészségfejlesztési pályázat keretében sikerült hozzájutni a műszerhez. A mérleg a testtömeg, testmagasság, a kor és nem, illetve a napi mozgásintenzitás figyelembe vételével ad tájékoztatást az érdeklődők testtömeg indexéről, testzsírjáról, illetve egyéb más mutatókról. Az érintettek ezáltal javíthatnak életminőségükön, hogy kedvezőbbek legyenek a rájuk vonatkozó eredmények.


(Gargya Imre)

2015. augusztus 15., szombat 10:34

Újra megnyílt a „Múzeumpresso”

Írta:

Egy esztendővel ezelőtt merült fel a gondolat, hogy a patinás szórakozóhelyet újra kellene nyitni – fogalmazott Kiss Attila köszöntőjében, augusztus 12-én.

A gondolat megvalósítását erősítette az is, hogy a Bocskai tér megújult. Igény merült fel olyan hely kialakítására, ahová kiülve, kulturált körülmények között lehet fogyasztani. Ez most a Hajdúhét kezdetére megvalósult.


Bonus William Hill
Bonus Ladbrokes
Premium Templates