2015. szeptember 16., szerda 14:12

Kell az Istenbe vetett hit

Írta:

A Város napjának reggelén ünnepi istentiszteletre várták az embereket, a Bocskai téri református templomba.

A 42. zsoltár eléneklése után, Jeremiás próféta könyvéből idézett Loment Péter lelkipásztor. Köszöntőjében elmondta: szeretnénk elődeink nyomát követni, hogy olyan hittel és bátorsággal éljük az életünket. Igehirdetésében Jeremiás próféta 29. könyvének részeiből idézett. Ennek lényege, hogy tenni, fáradozni kell a városért. Loment Péter szerint a ma emberének tájékozottnak kell lenni, de a különböző orgánumok csak negatív híreket közvetítenek a befogadók felé. A lelkipásztor szerint, ezáltal kiölik a reményt, hogy valamikor jobbra fordulhat az embertársaik élete. Önmagában a munka kevés, kell hozzá az Istenbe vetett hit is – fogalmazott.


2015. szeptember 16., szerda 14:05

Jubiláló kertbarátok

Írta:

Még az is csodájára járt a kert gyümölcseinek, aki nem érez különösebb vonzalmat az iránt, hogy a saját keze munkája és verejtéke árán kóstolja meg a kiskertben termett földi javakat. A Tessedik Sámuel Kertbarátkör négy évtizede azon munkálkodik, hogy ne vesszen ki embertársaikból ez az érzés. A szeptember 12-én kiállított kínálat is erről tanúskodott.

A Fodor Pálné elnök asszony által vezetett közösség ismét bizonyította a kiállításra látogatóknak, megszállottakkal van dolguk.

A jubileumi rendezvényen Kiss Attila polgármester elismeréssel szólt a város egyik legrégebben működő civilszervezetének munkájáról. Fodor Pálné is megerősítette az együtt munkálkodás örömét.


2015. szeptember 16., szerda 13:43

Még nem ették meg a kenyerük javát

Írta:

A Civilek a Lakóhelyért Egyesület és a Hajdúböszörmény Értékeiért és Turizmusáért Közhasznú Egyesület már az utánpótlásra is gondolt a Hajdúsági Kenyérünnepen és Kemencés Napon. A szeptember 12-én, a Tájházakban rendezett eseményen a gyerekek a jelképes kemencébe vetették be „sütnivalójukat”.

Ezzel egyidőben az Eötvös-iskola száz kisdiákja fonta szorgalmasan a kalácskákat. Nagy Imre, az egyesület elnöke elmondta, hogy az idén a tizennégy HÍR (Hagyományok-Ízek-Régiók) – védjegyes termékek közül a legnépszerűbbeket sütötték meg. Az idei újdonság a szilváskalács, mákos ködmönujj, szemüveges, almás csiga, házi rétes. Továbbra is keresik a kredencfiókok mélyén a receptúrákat, amelyek már réges-régen feledésbe merültek. Az újdonságokat próbasütéssel tesztelik. Erre azért van szükség, mert egészen más az íz– és állaghatás kis és nagytételben.


2015. szeptember 16., szerda 13:02

Főhajtás Bocskai fejedelem előtt

Írta:

A Hajdúság honszerző fejedelmére emlékeztek a késői utódok szeptember 11-én, a róla elnevezett téren, Holló Barnabás alkotása előtt.

A Bocskai-iskola tanulóinak műsorát követően Kiss Antal intézményvezető mondott ünnepi beszédet. Ebben szólt a legfontosabb emberi értékekről, a hűségről, amellyel megőrizhetjük méltóságunkat. Ismertette a fejedelem életútját, melyből kiemelte kivételes diplomáciai érzékét. Bocskainak elévülhetetlen érdemei vannak a magyar törvénykezés megteremtésében, s a hivatalnoki állomány létrehozásában.


2015. szeptember 16., szerda 11:25

Határok nélkül

Írta:

Hetedik alkalommal rendezték meg a Hajdú-Bihar-Bihor Eurorégiós Fesztivált szeptember 11-én.

Mező László, a Hajdúböszörményi Fiatal Művészek Egyesületének alelnöke a rendezvénnyel kapcsolatban elmondta, hogy a kezdetektől fogva a határmenti kapcsolatok ösztönzésére helyezték a hangsúlyt.


Bonus William Hill
Bonus Ladbrokes
Premium Templates